Egy varázslatos, és megismételhetetlen időszakot élhettek meg a várandósság időszakában, annak minden csodálatos és nehezebb pillanatával, amihez szeretettel gratulálok!
Kutyás gazdiként esetleg kialakítottatok egy megszokott és kényelmes menetrendet a mindennapjaitokban, amit már mindannyian ismertek, és komfortossá vált. Közös séták, nagy túrázások, játék a kertben, hétvégi kanapén kuckózások, vagy akár bármi más is, kedvetek szerint. Ebbe az összeszokott életvezetésbe fog érkezni hozzátok egy új lélek.
Egy új lélek, akivel család lesztek.
Mindannyiótoknak izgalmas változásokat tartogat ez az időszak. A várandósság kilenc hónapja felkészít bennünket a változások adaptálására, szépen lassan, adagonként kapjuk a lehetőséget a megélésre, elfogadásra, hozzászokásra. A saját két várandós időszakom megerősítette bennem az érzést, hogy milyen jó dolog, ha ezekre a változásokra tudatosan is tudunk készülni, illetve amire nem tudunk előre felkészülni, ahhoz hogyan tudunk alkalmazkodni lehetőségünk szerint úgy, hogy mindannyian kényelmesen lehessünk benne.
Hiszem, hogy a kutyáink a fizikai változásokon túl érzik a lelki változásunkat is, és velünk együtt élik meg ezeket a mindennapokban. Gondoljunk csak akár pl. a kezdeti rosszullétekre, egy-egy séta kimaradására a mérhetetlen fáradtság miatt, a hormonális állapotváltozás miatti sírásokra, érzelmi szélsőségekre. Amikor nem tudom a vacsoráját odaadni a kutyusomnak, mert nem tudom elviselni az étele illatát, vagy mert nem akarom, hogy megnyaljon, mert hányingerem lesz a nedves, nyálas kezem látványától. Eddig természetes dolgai az együttélésünknek hirtelen szokatlan irányt vesznek.
A „Kutyás mindennapok várandósan” című kurzus megszületését és tartalmát a saját várandósságaim időszakai ihlették. Annak tapasztalásai, hogy a kisbabáink érkezésére hogyan készültünk fel mi magunk, és hogyan készítettük fel, és vontuk ebbe bele négylábú társainkat is. Azt tapasztaltam, hogy a változások sorában jól esik egy külső gondolat, egy kéz, aki segít és támogat, valaki, aki ötletet ad, hogy hogyan tovább.
Fontos hangsúlyt fektettünk a kutyáinknál a babavárás időszakában:
- a fizikai megismerésen túl (babakocsi, gyerekszoba, hangok, illatok)
- a lelki megismerésre és összekapcsolódásra is.
Szeretettel ajánlom Nektek ezt a kurzust,
- ha szeretnétek tudatosan felkészíteni a baba érkezésére a kutyusotokat/kutyusaitokat;
- ha tanácstalanok vagytok, hogy hogyan lehetne a kutya számára is gördülékenyebbé tenni a várakozás időszakát;
- ha szeretnétek, hogy a kutyus babával való kapcsolódása már a pocakban elindulhasson;
- ha már van egy vagy több gyermeketek, de ezúttal másképp segítenétek a kutyának a várandósság időszakában.
A Láthatatlan Póráz Módszer szemlélete szerint hiszünk a gazdi és a kutya kapcsolatának fontosságában, ezáltal hisszük, hogy az elénk kerülő élethelyzetek a kapcsolatunkra támaszkodva megoldhatók. Ez a szemlélet később a gyermeknevelésben is nagy segítség lehet, hiszen hasonló módon a gyermekeinkkel is bármilyen élethelyzetben az összekapcsolódásunk az, amire mint biztos alapra számíthatunk.
A módszer hisz a tanítás erejében, a megértésben, az érzékelésben, az összekapcsolódásban, és a valódi igények megismerésében.
Hogyan épül fel a kurzus:
- 10 gyakorlati kutyás alkalommal találkozunk, ahol az alap feladatokat segítségül hívjuk a kapcsolatunk javításához, szorosabbá tételéhez, és a kutyánk valódi megértéséhez.
- a kurzus ideje alatt heti egy alkalommal az online térben találkozunk, és a kutyá(i)nk segítésére fókuszálva részletesen átbeszéljük a felkészülés időszakát konkrét példákkal tanácsokkal.
A „Kutyás mindennapok várandósan” kurzus díja:
- most bevezető áron 75.000 Ft, mely két részletben is fizethető.
- amennyiben egyösszegű befizetést választotok úgy további 5.000 Ft kedvezménnyel a teljes díj 70.000 Ft
A kurzus időpontjai:
- Gyakorlati alkalmak (szombatonként)
- Elméleti alkalmak: (szerdánként)
A kurzus helyszíne:
- a gyakorlati alkalmakat Veresegyházon és közelében tartjuk;
- az elméleti alkalmak a Zoom felületén kerülnek megrendezésre.
Boldog, és meghitt babavárást kívánok nektek, szeretettel!